Németország euró-övezeti szinten is kedvező mutatókkal zárt 2016.-ban
Mind a gazdasági növekedés, a foglalkoztatás és munkanélküliség, mind a költségvetés és infláció tekintetében a Német gazdaság igen jó évet zárt 2014 és 2015 után tavaly, 2016-ban is.
A Szövetségi Statisztikai Hivatal nemzetközi összehasonlítása alapján mind a saját korábbi mutatóihoz viszonyítva, mind más, az euro-övezet országaival összevetve kedvezőbb mutatókat produkált, hiszen az övezet 19 országa közül csak három zárta bevételi többlettel a 2016. évi állami költségvetést. EU- szinten pedig Németország a legmagasabb exporttöbbletet (257 milliárd euró) produkálta.
A foglalkoztatottak száma folyamatosan emelkedik, a gyáriparosok országos szervezetének elnöke pedig úgy véli, hogy 2017-ben akár újabb félmillió munkahely megteremtésére is van kilátás.
Csúcsokat megközelítő a hangulati index
Öt éve folyamatosan gyorsul a német gazdaság fejlődési üteme. A HVG már két évvel a válság után, 2011-ben arról tudósított, hogy „jelentősen nőtt a német gépek és berendezések kereslete az első félévben”.
Németországban a tekintélyes müncheni gazdaságkutató intézet, az Ifo által idén közzétett, kereken 7 ezer ipari vezető körében folytatott közvélemény-kutatási felmérése is arról tanúskodik, hogy jogosan javul Németországban az üzleti hangulat, ugyanis Kína után jelenleg Franciaország a legjelentősebb kereskedelmi partnere Németországnak.
A franciákon sok múlik, de Macronban bízhatunk
Amennyiben pedig Macron beváltja az általa kilátásba helyezett reformintézkedéseket, a két ország közti árucsere-forgalom újabb lendületet vehet. Nem véletlen tehát, hogy főleg az ipari élet-, kiváltképpen az építőipar, valamint az elektrotechnikai termékeket gyártó cégek főbb vezetői tekintenek töretlen bizalommal a közeljövőre.
A bizakodást jelenleg csak a nemzeti bank szerepét betöltő Bundesbank havi jelentése árnyékolja be némiképp, mely szerint a lakosság fokozatos elöregedése 2025-ig a munkaképes réteg létszáma csaknem 2,5 millióval fog csökkenni. Ez abban a tekintetben jó hír, hogy aki most tervez németországi cégalapítást, az egy bővülő piacra lép ki, ahol a friss, fiatal, jó szakemberek megtalálják a számításukat.
még több német cégalapítás hír »